Valencia 2015.01.30. - Vihar az akváriumban

Előző nap kissé elkényelmeskedtem a dolgot, de kellett egy nap pihi. Ami aztán a Carlos-féle interjú miatt teljesen kimerített, de legalább máshogy :)

Igazán nem panaszkodni akarok, mert tökéletesen tudom, hogy mennyire jó dolgom van, de 10 nap folyamatos városnézés-vezetés-városnézés-vezetés egy kicsit sok volt. Az előző napi pihenés után ismét bevetettem magam az élményekben, mert az óceonáográfiai múzeumot semmiképpen nem akartam kihagyni.  3,6 km, az semmi.. odafele majd a kikötő felé megyek, visszafele meg egy kis városnézés, ha már gyűjtöm a képeket a ramblákról. Legalábbis ez volt a terv.

Persze siklóernyős pilótaként talán illett volna meteot  mézni, de azt őszintén mondnom, hogy már előző este gyanús volt, hogy miért a szárazföld fúj a szél. Csak nem gondoltam tovább, tele volt a fejem Carlosszal. Hát ezért fújt a szárazföld felől, ebbe indultam bele:

Azért a kikötő megvolt, bár a telefont időnként fogni kellett rendesen.

Beültem volna ekkor már én egy taxiba, de egyet sem láttam. Ez kicsit sok volt a helyieknek is. Egyrészt mondták, másrészt folyamatosan hallottam a tűzoltóautókat, még órákkal később is, amikor éppen valami felszíni látványosságot néztem a múzeumban. És nem én voltam az egyetlen, aki hosszan tanakodott, mielőtt beállt volna a sorba jegyért, mert pont mellettünk elég durván inogtak a zászlórudak. Maguk a zászlók már érkezésemkor elég viharvertek voltak (én kérek elnézést...), és nem gondolom, hogy egy amúgy amúgy is rendezett város legfőbb csilivili turistaattrakciójának helyszínén régóta ilyeen állapotban lettek volna.Utólag is megnéztem, 80 km/h-s volt az alapszél. Szerencsére a széllökések nem mentek 100 km/h fölé.

De ez megérte, ez mindent megér. A tengerek élővilága engem nem csak látványosság szintjén érdekel, elég sokat olvastam a témáról, és persze Cousteau  kapitány is nagy kedvenc volt. A belépőjegyhez kaptam egy térképet, amit persze jól elraktam és elfelejtettem, így az információs pultnál kértem másikat. Így legalább megtudtam, hogy 16:15-kor van delfin show, és 20 perccel hamarabb menjek oda. Ezt  elmondta a hölgy vagy háromszor. Elég hülye szabálynak tartottam, de erről majd később.

Szóval tematikus blokkok vannak, Földközi-tenger, trópusok, madarak, sarkvidék stb. És van egy ajánlott sorrend, amit be is tartottam, és nem bántam meg. Tök jól felépített struktúra. Legnagyobb részt a föld alatt, illetve a fókákat, rozmárokat stb. üvegfalon át és fentről is lehetett nézegetni. És az egyes részek között kis tavacskák vízimadarakkal, mini botanikus kertek, a bokrok közé rejtett hangszóróból kellemes spanyol gitárzene, szóval van hangulata. És egy ilyen szeles januári pénteken nem is voltak túl sokan.

 

A kedvenceim a beluga delfinek voltak. A fehér színű hím nagyon félénk, leginkább egy sarokban gubbaszt. A szürke nőstény viszont nagyon barátságos, szívesen játszik más állatokkal (ha jól láttam, a fókákhoz volt kijárása, de mikor ott voltam, nem vegyült), valamint az emberekkel. Nem én vagyok ilyen okos, ezt a tájékoztató tábláról olvastam le. Persze ezt ki kellett próbálnom, integettem neki, amikor arra járt, és valóban: elkezdett pont előttem megfordulni, és mindig bedobott valami attrakciót. cserébe igyekeztem és is változatosan kalimpálni. Persze alig állt meg valaki a táblánál elolvasni, így aztán valószínűleg teljesen idiótának néztek, sebaj. A beluga minden fordulónál rám mosolygott. Ez mondjuk így nem pontosan igaz, mert - mint a legtöbb delfinnek - mosolyra áll eleve a szája. De akkor is láttam a szemén, hogy értékeli a produkciómat, és tuti, hogy ő is érezte, hogy mennyire odavagyok érte. Egy spanyol lányt azért sikerült bebolondítanom. Valahogy elmagyaráztam neki, hogy miért viselkedem ilyen furán, így aztán egy darabig legalább társaságban csináltam magamból hülyét. Nagy élmény volt :)

a félénk fiú

Megy a bohóckodás, csak nehéz volt lekapni. Meg inkább játszottam vele a fotózgatás  helyett :)

Van sarkköri tematikus rész is. A napozó fókák kicsit lehetnének kameraérzékenyebbek, sebaj :) A pingvinek is irtó cukik voltak, és volt, amelyik kiúszott, de ők mindenkinek egyformán produkálták magukat, nem volt meg azért az a személyes kapcsolat, mint a beluga kislánnyal...

És persze voltak cápák, a legnagyobbak olyan kétméteresek. Hát ők nem voltak cukik. Itt kicsit tömeg volt, így aztán jól elfelejtettem elolvasni, hogy miért is nem lakmároznak be a körülöttük úszkáló tonhalakból? Jó, hogy nyilván etetik őket, de hol itt a vadászösztön? Még ha valószínűleg fogságban született példányokról van is szó. A  ráják szerintemm szebbek, bár őket sem szeretném közelebbről megismerni.

Minden akváriumnál voltak a halakról ilyen tök jó kis tájékoztató táblák. Meg persze öösszefogllalás is az adott fajokról vagy helyszínről.

Általában nagyon tetszett, hogy mindenhol a környezetvédelemre nevelnek, Volt vitrin a tengerekből gyűjtött szemétről is, meg szemléltették, hogy mennyi vizet használnak el fejenként a fejlett és a fejlődő országok. Még a mosdóban is kiírták, hogy zuhanyozz, ne a kádat töltsd tele. A szemetesek pedig ilyen jópofák:

És persze a delfin show! Nem szabály volt, hogy húsz perccel korábban érjek oda, csak jótanács, hogy legyen még jó ülőhelyem, mert azért elég sokan összegyűltünk. Szerencsére szélárnyékban volt a nézőtér. Nem tudok eleget a témáról ahhoz, hogy megítéljem, ez mennyire állatkínzás vagy sem, de ha már ott voltam, csak megnéztem. Egyébként nem gondolom annak, de tényleg nem tudok sokat a témáról. Az egész nem tartott túl sokáig, hosszabb idő volt, amíg egy animátor különböző kis vetélkedőkkel kiválasztotta azt a hat gyereket, akik majd delfint simogathatnak. Aztán rájöttem, hogy inkább a cuki lelkesedő kiskölyköket kell figyelni az idegegesítő szakállas ember helyett, és máris szórakoztatóbb az egész. Maga a műsor is klassz volt, szaltózgattak meg tolattak meg emelgették az idomárjaikat, helyesek voltak, na. Fényképezni mondjuk nem volt egyszerű.

Mivel a szél nem csitult, taxival mentem haza. Így egy rambla sajnos kimaradt. Amennyire tudtam tájékozódni, nem vitt különösebb városnéző túrára. Helyes bácsi volt, nagyon próbált kommunikálni meg magyarázni, és amikor látta, hogy fotózok, megállt a forgalom kellős közepén, hogy jól sikerüljön a kép. De így sem sikerültek persze.

 

Nagyjából már semmi kedvem nem volt semmihez, de Carlosszal még nagyon akartam találkozni. Így legalább a szálloda előkelő étterme helyett a szó szerint fapados, olajszagú kiskocsmában vacsorázhattam helyi salátát és bravast (sült krumplit, de rendes, kézzel darabolt friss finomságot, csípős  fűszerpaprikával jól megszórva) olyan aiolival (fokhagymás majonéz), hogy még másnap, két zuhanyzás és három fogmosás után is masszív fokhagymaszag terjengett a kocsiban :)