fAirPlay túra

Időrendben ugyan Olvera előbb jönne, de már a repülésről akarok írni!

Elment sok időm a lakáskereséssel, meg az elveszett irataim pótlásával (vagyis a nyomozással, hogy melyiket hogy lehet pótolni). Meg amúgy is olyan idő  volt, hogy lehetett ugyan repülni, de nem olyan jókat, inkább foglalkoztam mással. Ráérek :) De aztán csak egyre nagyobb volt a vágyakozás, az ügyeim is sínen voltak, vagy legalábbis én már nem tehettem semmit a dolgok előmozdítása érdekében, szóval irány a levegő!

Leginkább Gerardoval és az ő német (meg német anyanyelvű svájci és olasz) vendégeivel repültem Montellanoban. Ez egy pukli Algodonalestől 30 km-re ÉNY-ra, kb-. mint a mi Kétágúnk. Abban is hasonlít rá, hogy van egy alsó starthelye, ami erős szél esetén igen hasznos. Az eredeti starthely ÉK irányú, de É szélben is startolható. Időközben csináltak K és DK starthelyeket is, sőt, hamarosan lesz DNY is. Kis tisztások ezek, de azért jó, hogy vannak, pl. akkor is befordult keletire a szél, amikor ott voltunk.

Ez a rendes ÉK starthely,a képet a googlen lőttem

Aztán a Fairplay csapat érkezésével beköszöntött az igazi tavasz! Mindjárt az első napon összejött egy távocska. Ami végül is egy kitekerés volt a Montellanoban hegynél (némi lejtőzés és helyben tekerés után végül beindult az idő). Ezerpárszáz méterig tekertem egy termiket (tengerszint felett), aztán begyengült a termik, vagy csak én vesztettem el a magját, de nem értem el a felhőalapot. Azért nem hiányzott olyan sok. Mindenesetre úgy éreztem, muszáj megnéznem, a következő felhő vajon mit ad. Mondjuk nem volt az a vonalzóval rajzolt felhőalap, sebaj, azért elindultam. Jónás Csabi meg utánam, de ezt akkor még nem vettem észre. Csabi képei, ezúton is köszönöm.

kár, hogy pont kiesek a termikből, sebaj :)

elindultunk

Valami gyengét találtam, de nem volt elég. Sajnos a szélirány eltartott az úttól, és annyira nem voltak ígéretesek a kumók, hogy bevállaljak több kilométer gyaloglást. Így azt a taktikát választottam, hogy 500 méter  magasan elkezdtem oldalazni a műút felé. Pont ki is értem. Nemsokára leszállt Csabi is nem messze. Elindultunk visszafele az út mellett, hátha találunk egy stoppolásra alkalmas helyet. Pár száz méter gyaloglás után láttuk SörRobit csomagolni, illetve Radványi Karcsit leszállni. Szépen összeverődtünk :) Azért 17 km összejött. Kb. idáig jutott az, aki nem akart belerepülni a nagy semmibe.  A kevésbé kényelmesek azért messzebb jutottak.

Aztán ott ültünk négyen az út mellett, várva, hogy majd előkerülnek a többiek. Stoppolni nem sok értelme lett volna négyünknek. Állítólag amúgy sem sűrűn állnak meg errefelé, kivéve, ha lány vagy (és nem három férfi van melletted). Szóval békésen várakoztunk, amikkor egyszer csak megáll mellettünk egy kisbusz, hogy elvigyen-e  minket Algoba. Ő  volt Jos (vagy Josh?), 60+ éves holland, és már elég sok éve itt lakik. Fogta magát, feladta az állását, bepakolt az autójába, és Algodonalesbe költözött. Mintha már írtam volna efféle történeteket ezen a blogon... És ő is Rafánál tanul spanyolul, de csak hobbi szinten, heti egyszer mennek hozzá négyen. 

Mivel a gps-em nem rögzítette a tracklogot (szokásos műszerpara, bár aznap meg sem néztem), belinkelem Robiét. Én is kb. ezt repültem, csak egy kicsit jobban eltértem az úttól, és később fordultam vissza.

Robi repülése, kb. az enyém is ez volt

Csabi lőtte leszállás után, mint egy windows háttérkép. Pár hónap múlva minden sárga meg barna lesz.

Azért Robi is örült a távocskának.

Nem siklóernyősök kedvééért: a térképet át lehet váltani műholdas nézetbe (A TOPO-XC beállítást át kell állítani hibridre), illetve a jobb felső sarokban levő nagyítóval teljes képernyőre. van alul egy diagram, az mutatja, hány óra van (UTC), és milyen magasan vagyok (vagyis itt Robi) a tengerszinthez, illetve a talajhoz képest. Ezen a diagramon mozgatva az egeret megjelenik fent egy kis siklóernyős figura, és mutatja a térképen, hogy éppen hol járunk. Illetve fordítva is működik, ha a térképen az útvonalra állítjátok az egeret, lent egy függőleges szaggatott vonal mutatja a diagramon, hogy időben és magasságban éppen hol járunk. Jó játék :)

Ja, és itt  van egy siklóernyős szlengszótár, kicsit régi, sok kifejezést én már egyáltalán nem használok, de azért  hasznos lehet a későbbiekben:

szlengszótár

Másnap, pénteken életem egyik legszebb repülésében volt részem.  Nem volt nagy táv, de annyi élmény ért, alig győztem feldolgozni. Sajnos mivel előző nap meg sem próbáltam letölteni a tracklogomat a gps-ről, nem vettem észre, hogy nem is rögzít. A telefonomon meg nem kapcsoltam be az xc trackert, még nem távra készültem, csak egy kis korai lecsúszásra, esetleg lejtőzésre, a kezdődő gyenge termikek megtekerésére. Korán volt még, 12 sem volt, amikor startoltam, a bemelegítés után még vissza akartam menni a starthelyre, hogy induljon a rendes repülés. Ennek megfelelően csak egy softshell dzsekiben indultam el, és a szélálló kesztyű alá sem húztam fel a polárt. Sebaj :)

Elég jól tartogatott, 15-20 perc alatt már szép kis kumó volt a hegy felett kb 1600-as alappal, ez jó jelnek ígérkezett. Először elindultam nyugatnak, hogy majd valami kis háromszöget összehozok. A szél begyengült és megfordult, ezért visszakerültem a starthelyhez. Kissé a starthely alá érkeztem, hát egy élmény volt a lee oldali rázós termikekben kitekerni, de szerencsére nem kellett túl közel menni a hegyhez, és az aspen 4 is egy elég barátságos ernyő. Csukogatott néha, de egyáltalán nem reagált durván a csukásokra, és hamar ki lehetett hozni.

Újfent használom Robi repülését, csak én ugye az elején kicsit jobban elkolbászoltam északnyugatra, és nem jöttem vissza. Szóval itt a link, én meg folytatom a leírást.

Ronda

Nem volt erős a szél, gondoltam, elrepülök a tóig, meg vissza. Esetleg, ha nagyon adja, Twin Peaks-ig. Néhány kép egy korábbi fAirplay túráról, forrás: sikloernyozes.com illetve https://www.facebook.com/Sikloernyozes illetve Juhász Katalin :)

DK oldal

az én kis falum

Lago de Zahara

Twin Peaks

És itt van egy idei fénykép is SörRobitól, kb. én is ezt láttam az út elején:

Elértem a hegyeket, örültem nagyon. Mivel sokan mentek tovább DK felé, hát én is elindultam. Azt láttam, hogy akik alacsonyra kerültek, azok mind nagyon girhelnek, ezért minden gyenge emelést megtekertem. Úgyis irányba vitt, és nem siettem sehová. Az volt a célom, hogy ne kerüljek 1500 méter alá (ekkor már feljebb volt a felhőalap, kb. 1800-on). Aztán Twin Peaks és Ronda között a hágó előtt csodát láttam. Legalább száz keselyű kőrözött mindenhol, a felszíntől a felhőalapig. Akármerre néztem, közel és távol keselyűket láttam. Meg 3-4 pilótát szanaszét. Meg is mutatták, hol erősebb az emelés. Mármint a keselyűk. Volt, amelyik játszott is, megindult felém, aztán pár méterre tőlem befékezett, láttam a hasát meg a lábait. Semmi fenyegetést nem éreztem, egyértelmű volt, hogy ez csak játék. Korábban tekertem már együtt 3-5 keselyűvel, de ez valami elképesztő volt. És rá kellett jönnöm, hogy érzelgős öregasszony vagyok én már, kicsit el is sírtam magam a plexi alatt a nagy boldogságtól. Tényleg veszek már egy sisakkamerát, vagy legalább viszek magammal fényképezőgépet. Szerencsére találtam egy jó kis videót. Persze nem adja teljesen vissza az élményt, de érdemes megnézni:

Nekem ez nem akar elindulni, úgyhogy beszúrom a linket is a biztonság kedvéért:
itt a keselyűs video

Aztán megérkeztünk Ronda fölé. Ott már kb. 2000 méteren volt a felhőalap. Itt találkoztam SörRobival, szóval van tanúm, hogy ott voltam :) Egy Philipp nevű német sráccal tekertünk ki együtt a város felett. Aztán mire végiggondoltam, hogy mi is legyen, ő már Robival el is indult visszafelé. Nem volt túl erős szél. Vagyis gyenge sem volt, de a termikekben azért könnyen lehetett előre haladni, és azért voltak. Visszaindultam a hágó felé, vagyis kinéztem egy szimpatikus felhőt. Talán nem voltam elég türelmes, jobban alá kellett volna menni, elvégre szembeszél volt, de én elég hamar feladtam az első kísérletet. Rájöttem, hogy én már nem akarok többet a napról. Ez egy csodálatos repülés volt, és én megfagytam, lefagytak az ujjaim, fáradt vagyok, minek erőltessem? Kimentem a felhő alól a napra, és szép lassan nekiálltam leépíteni a magasságom. Nem akartam spirálozni, még fület se csuktam, egyszerűen élveztem a látványt. Valamennyire tartogatott is, így eltelt egy kis idő, mire 1300 alá süllyedtem. Ekkor már kezdtem felmelegedni, és kicsit ki is pihentem magam, de sajnos beigazolódott, amit korábban sejtettem: alacsonyról már nehéz visszakapaszkodni. Nem is nagyon erőltettem, kicsit körberepültem a várost. Kb. ilyen volt, amikor már sok magasságot vesztettem (és sajnos elfelejtettem, hogy honnan mentettem le a képet, ezúton is elnézést kérek a szerzőtől):

Aztán kinéztem egy szimpatikus leszállót, közel a főúthoz, olyan helyen, hogy meg tudjon állni, aki fel akar venni autóval. Láttam ugyan egy másik ernyőt leszállni a mező túlvégén, de tudtam, hogy nem magyar, és úgy gondoltam, hogy ha stoppolni kell, azért egyedül nagyobb esélyem van (önző vagyok, tudom), ha meg jönnek érte, úgyis itt jönnek el mellettem, észrevesznek.  Jól okoskodtam, pár perc múlva láttam Gerardot a kisbusszal elhajtani a többi pilóta felé (időközben még leszálltak páran), és visszafelé meg is állt mellettem, még össze se csomagoltam. Szóval a hazajutás is könnyen ment.

Este elég nagy buli sikeredett, a La Bodeguitában kezdődött, Pepe bárjában folytatódott, folyt a tequila, de én nagyon fáradt voltam, egykor már kidőltem, úgyhogy a bárpulton táncolós részekből már kimaradtam. Csak egy képet töltök fel az estéről:

Nem is értettem, másnap miért volt mindenki annyira fáradt, hiszen én jót aludtam, és nem volt semmi bajom. Mármint másnap :) Mindenesetre az esős napot senki nem bánta igazán. Nem szakadt az eső, csak nem volt olyan repülős idő.

Estére szerencsére elállt az eső. Nagy szerencse, mert ez volt a karneváli hétvége a faluban, és a szombat volt a fő nap. Előző este csak pár jelmezest láttunk, meg nagy buli volt, szombaton volt az igazi felvonulás. Ami úgy néz ki, hogy teherautókkal és gyalog felvonultak a főtér körül, aztán ott meg is  álltak, mert amúgy elég kicsi a falu, nem nagyon volt hová  menni :) Azért látványos volt így is, szólt mindenhol a zene, és látszott, hogy mindenki nagyon készült, nem csak úgy összedobtak valami jelmezt egy nap alatt. Kata képei kicsit (sokkal) jobban sikerültek, mint az enyémek. Forrás: sikloernyozes.com illetve https://www.facebook.com/Sikloernyozes

 

 

 

 

Vasárnap újabb starthely, El Bosque. Igazából megint lehetett távot menni, Robi be is bizonyította, majdnem sikerült hazaérnie, Zaharáig jutott, ami gyakorlatilag a szomszéd falu. Én úgy ítéltem meg, hogy elég rövid a felhők életciklusa, odafele az úton meg sok körbekerített legelőt láttunk, ahol ugye lehetnek bikák, nekem meg két évvel ezelőtt már kijutott belőlük... szóval maradtam a hegynél, néha kimentem előre, néha vissza, egy kicsit északra, egy kicsit délre. Egy 1:50 perces, 10 km-es cikkcakkot sikerült összehoznom, Nagyon élveztem, szép volt a táj, szagoltam felhőt (nem kellett túl magasra menni érte, főleg nem a síkság felett), tekertem keselyűkkel (ha nem is olyan sokkal, de azért voltak), szóval szép kis nap volt. Adta volna még, nem lerohadtam, csak helyi repülésből pont elég volt ennyi, és leszálltam.

végre egy saját tracklog, ha nem is valami nagy

És Kata lőtt rólam két tök jó képet, végre látszik rendesen a kis gyönyörű:

 

Itt egy jó kis film a napról, by Paracasy :) bár azt hiszem, ebben van Sierra Lijar is.

link a videohoz: Paracasy film

Hétfőn az erős szél miatt egy rondai városnézéssel kezdtünk. Amit én kihagytam, mert inkább vásárolni akartam, mivel kifogytam az összes nadrágomat :) Roxiék úgyis jönnek húsvétkor, akkor majd írok bővebben Rondáról. Azért beszúrok két képet kedvcsinálónak.

Forrás: sikloernyozes.com illetve https://www.facebook.com/Sikloernyozes

 

Ja és Zaharát is megnéztük, de erről is majd máskor írok, így is elég hosszú ez a poszt. Csak pár kép az első fAirplay túráról:

Kedden újra Montellano. Erős szelet írtak, ezért a csapat korán indult, de nekem spanyolórám volt reggel, így csak később indultam utánuk. Lehetett repülni kora délután is még, de aztán nyugatiasra fordult a szél, ami oda nem jó, Algoban meg erős volt. Azért végül is ez a nap is repülhető volt, csak az esti gyogyi maradt el.

Végül is a hat napból négy teljesen jól repülhető volt (talán még egyet lehetett volna erőltetni, de minek kopp gyorsítón egy helyben állni El Bosque fölött, három szuper nap után főleg), és három napon is lehetett távot menni! Szóval szerintem eléggé adta ez a túra.

Szerdán hajnalban és is elindultam Málagába, két embert a yarisomal vittem ki a reptérre (vagyis odafele Robi vezetett). Emlékszem, hogy a korábbi években milyen szomorú voltam, amikor véget ért a túra, és elindultunk kifelé a faluból. Depis voltam még egy hétig hazaérkezés után is. Most viszont tudtam, hogy Málagában nem repülőre szállok, hanem egyszerűen megfordulok, és jövök haza!

Amíg nem készül el az idei film, itt a tavalyi:

fAirPlay Algodonales 2014

Egy baleset

Nem nagyon emlékszem rá, hogy pontosan mi történt. Nem is akarom erőltetni. Egyrészt nem valami jó érzés felidézni, másrészt értelme sincs sok, mert pl. arra is emlékszem, hogy a jobboldali szalagkorlátnak is nekicsapódtam, ami tök hülyeség, mert azon az oldalon nem is volt korlát. Nem emlékszem semmilyen hirtelen rántásra vagy zajra. És biztos, hogy nem mentem gyorsan, mert Jónás Csabit követtem. Picit talán nem ártott volna fékezni, nem tudom. Soha még csak meg sem csúsztam korábban, nincs semmi rutinom ebben, ABS nincs az autóm, és az szerencsére valahogy eszembe jutott, hogy nem szabad satuzni. Érdekes módon erre viszont tisztán emlékszem.

Vasárnap délután 3 vagy fél  négy fele lehetett, A367 Teba előtt nem sokkal. Teba starthelyre tartottunk ugyanis. 2015. március 1.

Ami biztos (a nyomok alapján), hogy egy nagyon enyhe jobbkanyarban a bal oldali szalagkorlátnak csapódtam, majd a jobb oldalon átugrottam az út melletti árkot, srégen, kb. 20-30 fokkal eltérve az úttest vonalától felhajtottam a domboldalra (és a kis drágám nem borult fel). Itt volt egy hirtelen letörés, kicsit repültem, aztán megérkeztem enyhén köves - füves kis mezőre, ami már az úttest szintjénél lejjebb volt. Itt még gurultam pár métert. Nem ütköztem, a légzsák ki sem nyílt. Azért a földet érés nem volt puha, és persze előtte a szalagkorlát meg az árokugrás is leamortizálta szegény kicsikémet.

szegény kicsikém!

azért nem nem repültem ennyit, elég sokat gurultam is

Jobb oldalt megy az út, erre hajtottam fel srégen, és a letörésnél repültem egy kicsit (arrafele, ahol éppen állok)

Hívtam Csabit, aki éppen lehúzódott, mert észrevette, hogy nem vagyok mögötte. Azonnal visszafordult. Meg hívtam bátyámat, mert a tűző  napon alig láttam a telefonom kijelzőjét, és persze a biztosítók számát nem mentettem el. Kiderült, hogy amikor utoljára meghosszabbítottam az utasbiztosításomat, elfelejtettem bepipálni az assistance szolgáltatást. Cascom meg az Uniqánál van, ahol nincs 24 órás telefonügyelet. Sebaj, és most tényleg sebaj, egyrészt mert élek, a fejemen nőtt dudoron kívül nem fáj semmim, és leginkább mert itt van Csabi.

Először is a vasárnap délutáni szieszta idején felhívta Zolit, aki autószerelő Torremolinosban (Málaga mellett), hogy legyen szíves küldjön értem egy trailert. Aztán bejelentette az esetet a rendőrségen, biztos ami biztos. Ja, előtte megálltak mellettünk a klubtársai, akik mentek repülni, ott is intézkedett valaki valamit, de akkor én még nagyon rémült voltam, erre a részre nem emlékszem rendesen). Kijött két polgárőr-szerű ember, velük is tárgyalt. Ők egyébként nem kértek semmit, csak szétnéztek,készítettek pár fényképet a kocsiról meg a környékről, közölték, hogy ma új születésnapom van. Aztán megjött az útfelügyelet embere, aki lerakta a kis bójáit, hogy Csabi autóját még biztosabban kikerüljék. Ő már  kért kötelező biztosítást. Persze nem volt nálam az idei, de a tavalyi még igen, és az érvényesség utolsó napja pont aznap volt, hurrá! nem is volt semmi gond, elkérte lemásolni,ennyi volt az adminisztráció. 

Megérkezett az autómentő is. Összekötötte az összes kötelét, és pár kötélszakadás után Csabi segítségével kivontatta az autót az út szélére, ahol már nem volt szalagkorlát. Itt sikeresen belecsúszott az autó bal eleje az út menti mély árokba, de végül ezt is megoldották. Közben az útfelügyelő abbahagyta a forgalom irányítását, inkább a mentést figyelte, ami nem volt túl megnyugtató számomra, de szerencsére nem történt újabb baleset a kikerülések miatt.

Este 8 körül végre platón volt yariska. És akkor jött a tragikomédiába illő jelenet: nem indul a teherautó! És a sofőr telefonja lemerült, és nincs töltője, nem tud segítséget hívni. Ezzel még eltöltöttünk egy kis időt, eztán Csabi végül odaadta neki a töltőjét, hogy majd Zolin keresztül visszajut valahogy. Aztán szegény még hazavitt engem Algodonalesbe, aztán vissza Benalmadenaba (Málaga mellé), ez még egy 200 km-es út volt, nagyrészt országúton.

Tehát Csabi mindent elintézett nekem, és még haza is vitt, de legalább ennyit számított a lelki segítség, hogy ott volt velem. Azért nem voltam olyan jó állapotban, főleg pszichésen nem. Tudom, hogy Roxi is segített volna, ha felhívom, vagy végszükség esetén Gerardo vagy Rafa is tudott volna valami telefonos segítséget nyújtani, de egyrészt  az ismeretsége, még inkább a személyes jelenléte rengeteget számított. Ha egyedül vagyok, biztosan nem vészelem át ilyen jól az esetet, főleg nem lelkileg. (Persze teljesen nem vagyok még túl rajta, de azért már egész jó.) Szóval nem tudok eléggé köszönetet mondani. Azért remélem, soha nem kerül hasonló helyzetbe, hogy visszaadhassam :)

Este 10 körül értem haza, utána még lementem Pepe bárjába. Az volt a tervem, hogy annyi gluténmentes sört iszom, hogy ne lássam a baleset pillanatait, ha becsukom a szemem, mert így nem volt sok kedvem aludni. Sörnél alkoholabbat viszont nem mertem inni, mivel reggel óta nem ettem, de éhes sem voltam. A terv nem nagyon vált be, egyre jobban fájt a fejem, és egyre fáradtabb voltam, de ha becsuktam a szemem, továbbra is a szalagkorlátot vagy a repülést láttam. Ekkor Ana, egy helyi siklóernyős lány, akit pár hete ismerek, és kb. háromszor beszéltünk eddig valami keveset (kb. annyit tud angolul, mint én spanyolul), berakott az autójába, és elvitt az orvosi ügyeletre. Ott is magyarázott valamit, amit persze nem értettem, mindenesetre az orvos minden adminisztráció nélkül beadott egy injekciót (az allergiára azért rákérdezett persze). Ezek után Ana még hazavitt, és remekül aludtam!

Másnap délelőtt  annyi agytevékenységre voltam képes, hogy felhívjam Zolit, az autószerelőt, valamint a biztosítót. Csak bejelentkezni tudtam, és pár nap türelmet kértem, hogy kicsit összeszedjem magam. Én még a neo citrantól is bealszom, az éjszakai fájdalomcsillapító vagy nyugtató vagy akármi eléggé kiütött.  Így aztán estig félálomban kómázgattam, illetve éberebb időszakaimban ment a Gilmore-maraton. Gyógyítja a testet és a lelket :) De tényleg, azért hoztam el Magyarországról a dvd-ket, mert tudtam, hogy ha bármi miatt bedepiznék, a csajok majd átsegítenek. És így is lett.

Este még dobtam egy üzenetet a helyi pilates oktatómnak, hogy kihagynám a mai napot a baleset miatt. Majd később róla is írok, meg az itteni "pilatesről", de most csak annyit, hogy egy francia-algériai nőről van szó, a neve Jeira, és alig beszél angolul. Mindenesetre azonnal visszahívott, és angol-spanyol keveréknyelven elmagyarázta, hogy az ő férje orvos a helyi rendelőben, és beszélt vele, és mindenképpen menjek el hozzá. Mondjuk inkább csak találgattam, mit mond, ezért azt kértem, hogy majd másnap beszéljünk, akkor talán kicsit több lesz bennem az értelem.

Illetve még egy üzenetet kellett írnom. Ildofefonsóval, egy helyi, angolul beszélő nem pilóta sráccal ugyanis megbeszéltük, hogy másnap Cádizba megyünk a NIE számomat intézni. Úgy találkoztunk, hogy pilates után lementünk a lányokkal teázni a térre, és ő meg ismerte a lányokat, és odaült hozzánk. Aztán párszor még összefutottunk később. Ő biológus kutató, az állatok idegrendszerével kísérletezett Németországban, aztán ősszel elege lett, feladta az állását, felpakolt a motorjára, és hazaköltözött. A szülei a városban laknak, ő egy vidéki házban a város határán túl, kb. két és kilométerre a központtól. Eddig nem csinált semmit, most már azéért neki is lassan munka után kell néznie. Korábban élt Cádizban is. Ez a kirándulás tök jó lett volna mindkettőnknek, ő kicsit kimozdul, és nem kerül neki pénzbe, nekem meg van segítségem a hivatalban, és van idegenvezetőm. Win-win szituáció. De  elmaradt. Ő is visszaírt persze, hogy azonnal szóljak, ha bármiben segíthet..

Másnap (azaz ma, kedden) 10-re mentem spanyol órára, és Rafa egyrészt kinyomtatta az új EU-s TAJ kártyám másolatát, amit a bátyám elküldött mailben, illetve megbeszéltük, hogy egyig van órája, utána tud segíteni, ha pl. nem boldogulok az orvosnál.

Óra után kiültem egy teraszra kávézni, és azon gondolkodtam, hogy felhívom Ildefonsót, így nem kell megvárnom Rafát. Ugyanis ekkor már elég gyanús volt, hogy amikor ezek a helyiek azt mondják, hogy forduljak hozzájuk segítségért, akkor komolyan is gondolják. Sokáig nem kellett hezitálnom, mert pont arra járt, és azonnal felajánlotta, hogy segít az orvosnál. Itt a faluban csak háziorvosi rendelő van.  Elküldtek Villamartinba, egy 25 km-re fekvő kisvárosba, ahol van kórház, és főleg röntgen. Ildefonso kocsiját éppen javították, de elvitt a barátja autójával a kórházba. Ezt sem kellett kérni, ő ajánlotta fel magától. Megröntgenezték a nyakamat is, mivel ekkor már az is rendesen fájt, ha jobbra akartam fordítani a fejemet. Kaptam egy nyakpárnát vagy mit:

nincs is ekkora tokám, csak egy icipici

Egy hétig kell hordanom. Két napig állandóan, csak zuhanyzás közben vehetem le, harmadnap levehetem fél órára, aztán mindig egy kicsivel többet. Meg javasoltak valami gyógyszert, amit majd holnap felír Jeidra férje, amikor megyek a röntgenleletekkel vissza. Ildefonso segítségével persze. Csütörtökön pedig irány Cádiz, hátha szerzek végre egy NIE számot, most már elvileg mindenem van hozzá. 

Ja igen, és yariska menthető, valószínűleg futóművet és néhány karosszéria-elemet kell csak cserélni.

Ez ugyan elég fontos, de nem ez a lényeg. A lényeg az a sok önzetlen segítségnyújtás, amit megtapasztaltam. Azt hiszem, nem végül nem is a Gilmore-lányok gyógyították igazán a lelkemet, hanem ezek az emberek.