Girona 2015.01.25l

Atyaég, már annyit kellett gondolkodnom, hogy mikor is történt. Pedig csak alig több, mint egy hét telt el.

De előbb egy kis Sant Feliu. De még előbb egy kis Elmo, aki egy csoda. Elixir of Life, ez a hivatalos neve. És ír farkas. De azért kutya. Roxié, aki profi kutyanevelő, vagy hogy hívják az ilyesmit. Ezer kilómétereket autózik nemzetközi kutyakiállításokra. Biztos, hogy Elmoval is begyűjt néhány serleget. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok olyan jóban a kutyákkal. Ugyan már nem megyek át feltétlenül az utca túloldalára, ha látok egyet, de azért még ez is előfordul. Főlleg, ha virgonc és ugrálós. Mint Elmo. De ő egyszerűen imádnivaló. Sugárzik belőle a jóindulat. A kép csalóka, általában körülugrált, de nem ám csak úgy, nagyon is tudatosan: mindig elállta az utam, hogy minél tovább tartson a játék. Néha meg hanyatt dobta magát, hogy vakargassam a hasát. A reflexei viszont csodálatosak, amint megérezte, hogy a továbbhaladáson gondolkodom, azonnal felpattant, hogy megakadályozzon benne. Mint azonban észrevette, hogy Roxi fotózza, azonnal pózba állt. Fotózás vége, ugrálás folytatódik.

Meg kell említenem Bubut, aki egy oroszlánkirály hosszú, vörös bundával, én ekkora macskát még nem láttam. Roxi felvilágosított, hogy nincs is nagyobb J Mármint házimacska. Valamint Grétát, a gyönyörű kék(esszürke) macsekot, szintén különleges fajta, és örökbefogadott. Imádtam Elmot, de én azért mégis csak macskás vagyok.

Szóval Girona előtt még Sant Feliu, kettesben Roxival, mert ugyan vasárnap van (mikor ezt írom, már megint – hogy telhetett el egy hét azóta?), de Axel a Barcelona Maratonra edz délelőtt. Szóval kis kávézás, Rambla, piac. A piac hihetetlen, ez csak egy kisváros, és maga a piac sem nagy, de az a rengeteg féle saláta, paradicsom, no és minden árusnál articsóka, amit otthon csak nagyobb szupermaketekben vagy delikátboltokban láttam, ott is ritkán. Fejlődünk otthon is, de még van hova az átlagos fejes saláta – jégsaláta választékból. És ez csak egy kisváros, nem a turisták miatt ekkora a választék. Szintén nem a turisták miatt van a piac egy fedett részében a helyi kézműves vásár oliva olajakkal, lekvárokkal, szappanokkal. Itt normális része a helyiek életének, hogy itt vásárolnak, és az a benyomásom, hogy ez nem is számít igazán luxusnak. Fotózni persze elfelejtettem, de a Rambla azért megvan:

Mint megtudtam, Rambla nem csak Barcelonában van (sőt, ott is több van, nem csak az a bizonyos), hanem így hívnak minden olyan utcát, ahol a középső rész a gyalogosoké, kétoldalt fasor, és a szélen mehetnek az autók meg a tömegközlekedés, ha van. Szerintem ez egy tök jó rendszer.

Szóval délután Girona, immár hármasban. A vihar sajnos utolért, de pont lecsendesedett egy kicsit délutánra, így élvezhető volt a séta a városban. De előbb ebéd, és mivel ár-érték arányban nagyon jó all you can eat éttermet tudtak Roxiék, oda mentünk. Mivel én imádom a tengeri herkentyűket, tobzódtam, polipot, tintahalat, háromféle kagyló pakoltam a grilltálamra. Úgyis hamar lemegy :) Úgy éreztem magam, mint kisgyerek a cukorkaboltban, nem tudtam vele betelni.

De a legnagyobb csoda mégsem ez volt, hanem a csiga a hideg előételeknél. Ettem én már csigát, de csak a jól ismert fokhagymás-petrezselymes vajban készült változatot. Most végre megtudtam, milyen az igazi íze a csigának, mert ez csak sós vízzel volt leforrázva. Az utóbbi években eléggé rászoktam, hogy ne fűszerezzem agyon az ételeket, és étteremben is ezeket keresem. Szeretem, ha a (friss, jó minőségű) alapanyag természetes íze dominál. Hát itt megkaptam. És oda meg vissza voltam.

Azért várost is néztünk, és Girona tényleg szép. Nem olyan nyüzsgő, mint Barcelona, de itt is van bőven mit nézni. Szép utcák, kisebb-nagyobb terek, óváros, panoráma, ami csak kell. Megéri rászánni akár egy egész napot is, ha már arra jár az ember, de egy felet mindenképpen. Itt van néhány kép. Azt a narancssárga hidat Eiffel tervezte egyébként.

La Rambla de Girona - ramblákat fogok gyűjteni :)