Én nem vagyok rutinos sofőr. A leghosszabb távom eddig egy
Bp.-Eger, másnap Eger-Bb. volt. Ágnes pilates-barátnőm mondta egyszer,
hogy az embernek vagy egy napra egy döntési tasakja, egy ember egy nap bizonyos
számú döntést tud meghozni, aztán vége a napnak. Amíg egy tapasztalt sofőr
rutinból sávot vált, kielőz, visszahúzódik, ez nekem mind-mind egy döntés. Az
olaszok gyorsan vezetnek. Nagyon gyorsan. Én úgy megyek, hogy 142-146-ot mutat
a km óra, de mivel az úgyis kb 10 %-kal többet mutat, rendben vagyok,. Igaz,
hogy megfogadtam, hogy lassabban megyek, de nem áll rá a lábam, nem tehetek
róla. A lényeg, hogy míg ezzel a tempóval Magyarországon és Szlovéniában én
előzgettem mindenkit (egy-két 160-nal száguldó szuperautót leszámítva), addig
Olaszországban én voltam a csiga. Viszont itt mindig mindenki kihúzódik a szélső
sávba, Franciaországban és Spanyolországban ez nem így van, de erről majd
később.
Nem tudtam elképzelni, mi unalmasabb a Pó-síkságnál, hát
rájöttem: a behavazott, ködbe vesző Pó-síkság. Aztán jöttek az alagutak, fél
lavinák potyogtak menet közben az útra az alagutak fölül, a hegyoldalról. (A családom
megnyugtatásásásra írom, hogy ez azért költői túlzás, csak kicsit figyelni
kellett. Egyébként is, túl vagyok rajta, itt már nem lesz hó.)
Feledhetetlen az az érzés, amikor az egyik alagútból egyszer
csak kiesik az ember a tavaszba. Utasként már többször megtapasztaltam ezt,
amikor Monacoba mentünk repülni, de sofőrként még szívmelengetőbb. Mást is feldobhatott
az érzés, mert amint átléptem a francia határt, be is állt az autópálya, sikerült
egy alagútba beragadnom egy órára. Ilyenkor próbálok arra gondolni, hogy örüljek,
hogy nem én szenvedtem balesetet. Az alagutak közötti szakaszokban brutál szél
volt, plusz a lejtős kanyarok, plusz a lepotyogó hódarabok. (Azért nem fél
lavinák, túloztam… ez a családomnak szólt!). Szóval nem csak rajtam múlt a
dolog. Elterelés, Monaco, hulla voltam már. Aztán be Nizzába a csúcsforgalomba.
Én korábban még nem vezettem gps-szel, ráadásul ez csak mutatja az utat, nem
beszél. Arra viszonylag hamar rájöttem, hogy a gps simán azt hiszi, hogy a
szomszéd, párhuzamos utcában vagyok, és megy még egy kört. De arra nem lehet
felkészülni, hogy éppen balra akarok kanyarodni, viszont az előttem haladó
motoros úgy gondolja, hogy ő ebben a kereszteződésben megfordul, és kanyarodás
közben egyszer csak szembefordul egy motoros, és teljesen elvakít a lámpája. És
mire magamhoz térek, már nekem van piros, ott állok beragadva a kereszteződésbe,
és csak dudálnak, de nem segítenek. És nem működik az, hogy ha pl. 100 méter
múlva jobbra kell kanyarodnom, akkor húzódjak ki a szélső sávba, mert egészen
biztosan ott fog parkolni valaki vészvillogóval a főútvonalon. Sebaj J
Ebben a negyedben minden utcának zeneszerző neve van. Én a
Rue Gounod-on lakom, a Rue Rossini sarkán. A tengerhez a Rue Meyerbeer vezet,
az étterem pedig, amit kinéztem, Verdiről kapta a nevét. Csakhogy zárnak
kilenckor, mi ez, nem a mediterráneum? De azért jó fejek, ajánlanak éttermet.
Ezért a jófejségért cserébe másnap itt vacsorázom.
Az ajánlott étterem tényleg jó Bár csak francia étlap van,
de hát úgyis valami helyit kerestem. Kicsit túl vagyunk a turistaövezeten. A
mellettem levő asztalnál elegáns, ősz hajú hölgy fogyasztja vacsoráját.Beszédbe
elegyedünk. Ő Hope, és sok helyen lakott Európában és Amerikában,
ingatlanosként dolgozott, de most elege lett, nem akar többet dolgozni. Most
Rómában lakik, de nem szereti a klímát, és úgy gondolja, Nizzában fog lakni.
Volt már itt, de most idejött két hétre, hogy megnézze a várost nem turista
szemmel. Nagyon jó fej, sokat beszélgetünk.
Konkrétumok a szállásról: egy cuki kis pálmafás udvarra néz a
szobám, egyébként teljesen rendben van, ha elvonatkoztatok attól, hogy a „Hotel
Oasis” név miatt elefánt van a recepción, és zebramintás a folyosón a
padlószőnyeg. Nem túl nagy, a fürdőszoba sem mondható hodálynak, de nem érdekes. A tengerpart 800 méter,
onnan a központ a tengerparton megint kb. 800 m.

Olyan jó érzés olvasni, amiket írsz. Szeretem ezt a személyes vonatkozást benne (kikacsintás a családnak) és abszolút átélhető az utazás.
VálaszTörlésKülön szimpatikus, hogy ilyen könnyen teremtesz kapcsolatot :)
Örülök, hogy tetszik. Kapcsolatot teremteni meg nem nehéz, elég, ha érdekelnek az emberek, aztán már megy magától.
Törlés