Gibraltár mégsem olyan rossz hely

Akkor most jöjjenek a friss élmények. Majd  talán pótlom a régebbieket is, de ez a nap szuper volt. Egyszer már voltam Gibraltárban, de akkor stresszes voltam a parkolás meg az állásinterjú miatt, nem sokat láttam, és nem is nagyon érdekelt.

El akartam tölteni egy stresszmentes napot Gibraltáron, meg akartam ismerni a jó parkolóhelyet, megnézni az alternatív útvonalat (a spanyol kétsávos körforgalom horror, mindenki megy, amerre lát) - szóval megkértem Lilyt, hogy ha megy munkába, szeretnék vele tartani, majd eltöltöm a napot egy kis shoppingolással, sétával, és vele jönnék vissza. Így is lett. Mármint hogy vele megyek meg jövök vissza. Én és az egész napos vásárolgatás.... Ismerhetném már magamat jobban is.

Én még a spanyol oldalon maradtam egy kicsit, elintéztem a lakcímbejelentést az önkormányzatnál (spanyolul, egyedül... ja és már otthoni netet is szereztem szintén spanyolul). Gibraltár nem nagy, de a határ utáni rész csúnya, forgalmas, ennek megfelelően zajos és büdös. Szóval ha valaki egész napos mászkálást tervez, szerintem megéri beruházni 2 fontot vagy 3 eurot egy retúr buszjegyre. (kivéve első alkalommal, akkor kötelező keresztülgyalogolni a reptéren. Máshol ilyet úgysem lehet, talán csak a fejlődő országokban.) Merthogy a félsziget tetejénél ott van kereszteben a reptér. Ha éppen forgalom van, lezárják a határt. Tök vicces. A fotókat a netről lőttem, az enyémek nem sikerültek.

Nagyon csajos téma jön, aki nem bírja, ugorjon egy bekezdést! Szóval mióta itt vagyok, úgy sikerült fogynom még egy ruhaméretet, hogy a súlyom nem csökkent, nem sokat sportoltam, és ugyan nagyjából ésszel ettem, de azt, amit megkívántam. Hülye mázli. Vettem is új farmereket, pulcsikat, pólókat. Az azonban csak az állásinterjú reggelén tudatosult bennem, hogy az összes elegánsabb ruhám... mint tehénen a gatya. Gondoltam, kell egy fekete, enyhén térd fölé érő ceruzaszoknya, vagy akármilyen ceruzaszoknya, az mégiscsak alapdarab. Talán nem a fast fashion boltokban, de valahol csak találok. Marks & Spencer, hurrá! Enyhén konzervatív ízlés, jó minőség, ez az én boltom! Na persze... Idén divat (nem tudom, otthon bejött-e már) ez a nyolcvanas évekbeli (biztos korábban is volt, de én erre emlékszem) nadrágszoknya vagy szoknynadrág vagy mi.  Meg a halásznadrág full office look stílusban. És nincs szoknya, egyszerűen nincs. Néhány óriási harangszoknya, vagy Lolita stílusú mini, azok is nagy méretben. Gibraltárban az én európai 38-as méretem kicsinek számít. Pedig nem vagyok sovány, megvan még az a kis úszógumi, a kis párnácskák :) És sehol nem kaptam semmit! Pedig már bárminek örültem volna, ami szoknya, és fel lehet venni állásinterjúra.. Mondjuk a sehol három boltot jelentett odafele, meg még hármat visszafele, de akkor is!

Szóval feladtam a shoppingolást hamar, kicsit bóklásztam, és elvetődtem a felvonóhoz, ami felvisz a sziklára. Az eszembe sem jutott, hogy felgyalogoljak, nem vagyok én olyan sportos. Dehogynem, de az később jött... Gibraltár drága hely, csak az angoloknak olcsó az otthoni árakhoz képest. 9,5 font csak felfele, 12 font oda-vissza. Az eladó nagyon jó kereskedő, mikor az  egyirányú jegyet kértem, közölte, hogy lefele másfél óra az út. Tudok annyit gyalogolni, de elég unalmas lehet, nyilván megvettem a retúrjegyet. Tökéletes árazás, eladási stratégia, marketingből ötös! Még talán a másfél órás visszaút is igaz, nagyon lassú sétatempóban, a szerpentinen. De láttam egy lépcsőt, lefele szerintem legfeljebb 20 perc, felfele max. a duplája, pedig én tényleg nem vagyok egy hegyi zerge. Sportosabbak, spórolósabbak nézzék meg a googlemaps-en.

Észak felé. A szikla keleti, a Földközi-tenger felé néző oldala teljesen meredek és tényleg szikla, a nyugati laposabb és fás-bokros. Ami ott van a tetején, na oda nem találtam meg az utat, majd legközelebb.

Ez a keleti oldal. A kép bal oldalán látszik az a rész, amit az angolok feltöltöttek a tengerből, a spanyolok meg erre jól berágtak. Halászat vagy környezetvédelem vagy politika? Én nem értek hozzá.

Hello Afrika!

Túloldalt Algeciras, a spanyol kikötőváros.

A háttérben La Linea de la Concepción, a határváros.

Röviden La Linea, röviden is fogok róla írni később, többet nem érdemes. Vagyis én még nem fedeztem fel benne sok érdekeset.

Persze azonnal letértem a kijelölt útról, de nem mindig volt benne köszönet. Az elején csak romos, szemetes erődmaradványokat találtam, ahova tök felesleges volt felmásznom, a kilátás ugyanolyan volt, csak körös-körül szemét, piszok.

Sebaj (az első "sebaj" ebben a posztban, figyelitek?), legalább meggyőződtem róla, hogy tényleg nincs ott semmim érdekes.

A legjobb egyenesen az O'Hara bástya felé menni, az ki van táblázva rendesen. Szép sétaút, csak a minibuszok elől kell félrehúzódni néha. Ez egy alternatív lehetőség, a felvonó aljában hirdetik magukat. Nem kell gyalogolni, elvisznek mindenhova, idegenvezetés, jobbra csodálkozz! Akinek tényleg nehéz gyalogolni, annak még jó is lehet, de amíg visz a lábam, én be nem szállok egy ilyenbe!

Ez itt a rendes turistaút, ez is eléggé adja.

A bástyára nem mentem fel, nem gondoltam, hogy megér plusz 3 fontot. De előtte már kérdezősködtem a szembejövőktől, hogy merre érdemes menni. (Én persze nem a rendes úton jutottam el odáig, de az a mászás is csak arra volt jó, hogy rájöjjek: felesleges volt. Sebaj...) A bástya bejárata előtt félig visszafordulva indul egy ösvény. Rengeteg figyelmeztetéssel, hogy a lépcsők nagyon rossz állapotban vannak, nem vállalják a felelősséget stb. Egyáltalán nem horror. Ebből az irányból főleg lefele kell menni. Kicsit sziklás, kicst köves, de majdnem mindenhol van kapaszkodó. A decathlonos balerinámban, oldaltáskával sem volt egy nagy feladat. Bár egy bokarögzítő jóól jött volna azért, de ez csak az én gyíkom, egészséges lábakkal nem para. Fel a szikla tetejére, aztán a keleti oldalon jórészt lefele a déli csücsökig. Itt egy kis mászás után visszatér az út a nyugati oldalra. A helyiek leginkább felfele jöttek, nekik ez egyfajta sport, felmászni a sziklára. És mindig örömmel adtak utat nekem, legalább volt indokuk pihenni egy kicsit. Ezt az első szembejövő mondta, a többinek meg én. Ez egy jó módszer, aki nem akar beszélgetni, annak nem kell reagálnia, de négyből három szívesen beszédbe elegyedett. Leginkább British English-ül, így itt is volt alkalmam egy kicsit szokni a kiejtést.

Szerintem direkt pózoltak. A hajót meg csak úgy odarendeltem, hogy teljes legyen a kompozíció.

Egyébként a négyfejű combizmom vagy mim azt mondja, a lefele útnak is volt sportértéke :)

Na megint nem tudom rendesen elrendezni a fotókat, béna vagyok. Mondtam már, hogy sebaj?

Ilyen volt az út nagy része.

A keleti oldal. Ha majd egy nullával többet nyerek, itt is lakom pár hónapot. Minden ház falának valami hajó volt támasztva. Nem láttam rendesen, de szerintem nem lepukkant halászhajók voltak.

Sajnos nem sikerültek a képek, de nagy élmény volt megfigyelni, ahogy a keleti oldalon a sirályok megtámadtak két vándorsólymot. Nem vagyok ornitológus, de az ösvényen vannak tájékoztató táblák flóráról, faunáról, és azok szerint vándorsólymok voltak.. Általában van egy alapzaj, tenger, sirályok. Szél jelen esetben kevésbé, lee oldal, de van valami. Leginkább a lábam elé néztem az útviszonyok miatt, a panoráma kedvéért sűrűn meg-megálltam. Egyszer csak iszonyú vijjogás-visítozás. Valahogy odakeveredett két gyönyörű ragadozómadár. Nem tudom, talán el akarták kapni a fiatalabb példányokat. Sorban szálltak fel a szikláról a sirályok,  és  nagyon durván nekiestek a sólymoknak. Voltak vagy százan. Sólyomból kettőt láttam, de elég nagy volt a kavarodás, és fotózni is próbáltam, sikertelenül. Félelmetes volt és gyönyörű, és hálás vagyok, hogy láthattam. Nyilván a sólymok a repülés nagymesterei, de azért a sirályok is értenek hozzá egy kicsit, úgyhogy beletellett pár percbe, amíg el tudtak menekülni.

Még egy kis Afrika.

Ez már a nyugati oldal megint, de a déli vége. Cuki kis erőd, majd ezt is meg kell nézni.

Az út majdnem vége egy betonúthoz csatlakozik, ami visszavisz a városba. Nem tudom, mennyi idő, mert volt egy ösvény felfele, és én meg akartam nézni, hova vezet. Nagyjából vissza a felvonóhoz, de előtte van egy szuvenírbolt, meg  egy barlang. Itt már kicsit fáradt voltam, visszakaptattam majdnem a teljes szintet, amit lefele mentem, a táska a nehéz volt, meg úgyis itt fogok dolgozni (remélem), úgyhogy barlang helyett vissza a felvonóhoz, ami jelen esetben levonó, de az Borsodban meg matrica, úgyhogy ezt inkább itt hagyom abba...

Ja igen, így néz ki a cable car. A fel-levonó.

Na és a majmok! Az egyetlen, Európában őshonos majomfaj. Szóval nem betelepítettek. És van egy olyan mondás, hogy addig fog Gibraltár Nagy-Britanniához tartozni, amíg élnek majmok a sziklán. Ez egy brit hiedelem természetesen, legalábbis nem tudok róla, hogy a spanyolok lődöznének a majmokra, hogy visszakapják ezt a pár négyzetkilométert. Én nem nagyon szeretem őket (mármint a majmokat, a spanyolokat bírom), mivel éltem Kenyában, és ott igencsak erőszakosak tudnak lenni, főleg, ha élelmet sejtenek a turistáknál. A páviánoktól kifejezetten félek, agresszív kis dögök. De ezek nem páviánok, etetik őket, és megszokták az embereket. Sőt,  egyesek kifejezetten kameraérzékenyek. Kivéve az, amelyik egy darab spárgával a kezében felugrott a felvonó ablakára, de mire sikerült beszállnom, továbbállt. Itt van azért néhány.

Mondom, hogy kameraérzékeny. Sajnos a napra már nem figyelt.

Igen, az ott az anyuka hasán egy majombébi.

Kis színes, gyűjtőknek. A lényeg, hogy lassan kell menni.

 

Ez még viszonylag olcsó. Csak gluténos :(

Le, vissza a városba. Ott meleg van (lent nem fúj a szél), nyugalom (az egy másik város lehet) és fény (kisütött megint a nap). Mondtam már, hogy drága a hely? Főleg az algodonalesi két és féleurós tapasok után. Hát itt  egy kávét kapsz ennyiért.

Lássuk a várost. Van egy Main Street, egy csomó  üzlettel, amit két perc alatt lehet megunni. Ámbár az emberek különbözőek: van, aki a végtelenségig tud nézelődni a műszaki boltokban, az italok között vagy a parfümériákban. Nagyon vicces egyébként, hogy néhány bolt úgy hirdeti magát: duty free. Miközben egész Gibraltár vám- és áfamentes. Jellemző, hogy a műszaki boltok a bevásárlóutcában főleg kisméretű cikkeket tartanak, amik simán elférnek zsebben, kistáskában. És a határon, vissza Spanyolországba, senki nem megy azon a folyón, ahol az elvámolnivalót kellene bejelenteni.

Ja igen, a lényeget nem írtam: Gibraltár félig EU, különös jogállású terület. Munkajogi és vízumszempontból Nagy.Britannia (tehát nem Schengen, de EU), viszont vám- és adó, meg sok egyéb szempontból nem tartozik az unióhoz. Cigaretta, parfüm, műszaki cikk, üzemanyag: aki a határnál lakik, rendszeresen átjár ezekért. Egy bizonyos összeghatárig vámmentesen be lehet hozni Spanyolországba (vagyis a "rendes" EU-ba) mindent, pl. egy tank bezin, egy karton cigi. Egyébként még nem tapasztaltam komolyabb ellenőrzést. Az majd nyilván akkor lesz, amikor megpróbálom hazahozni az új ájfonomat (vagyis soha, az  almát csak megenni vagyok hajlandó).

Elfelejtettem, hogy ez mi. De egy pici téren áll, és szemben volt az őrségváltás. Két, kb. 20 éves fiú puskával a vállán kiabált egymásnak valamit nagyon angolul, aztán az egyik elment. Nehéz volt nem röhögni, de megálltam.

A főutcán kívül van még egy Irish Town, de igazából ez is egy utca. Két párhuzamos utca É-D irányban a félsziget közepe tájékán, amit mindenféle Lane-ek kötnek össze. ha egy utcával lejjebb vagy feljebb mész, már ki is értél a belvárosból.

Tényleg semmi érdekes.

 Ha pedig kiértél a belvárosból ott már tényleg nincs semmi. Én persze a blog kedvéért megtettem:) Vannak ilyen modern épületek, meg semmilyenek. Általában megéri letérni a turistaútvonalakról, felfedezni a város igazi arcát. Talán a Gibraltár a kivétel, talán pont itt kell a járt úton maradni. Egy napot megér, és ha erre jár az ember, kár kihagyni. Ez volt az első (második, de majdnem első) benyomásom. Talán megváltozik a véleményem a jövőben, ki tudja?

P.S. (vagyis U.I., de nem mar beszelni madzsar). Nyilván a karcsú vitorlások a legszebbek, de én bírom az indusztriális dolgokat, legyen az hajó, épület, kikötő, akármi. Ezeket kifelejtettem, és most már nem akarom beszúrogatni a megfelelő helyre.